Jelenleg itt van: Tiszacsege > Események

Talán részekre oszlott Krisztus?- Ökumené Tiszacsegén
2014. január 20-22.

Az ökumenikus imahét keretében, gyűltünk össze Tiszacsegén. A hosszú évekre visszanyúló hagyományoknak megfelelően 2014-ben is együtt töltöttünk néhány órát református testvéreinkkel. Ez évben január 20 -án és 22-én. A hétfői napon a Tiszacsegei református imateremben kezdődött a közös imádság. Református testvéreinknek jó pár pótszéket is be kellett tenniük, hogy elférjünk. Ami nem csoda, hiszen Egyekről is érkeztek jó páran. A közös imádságot és éneklést Papp László plébánosunk igehirdetése tette teljessé. Az együttlétet bőséges agapéval (szeretet lakomával) koronázták meg, méltó módon. Ez az alkalom nem csak a szokásos tisztelt tudó látogatás volt, hanem igazi testvéri együttlét is. Köszönet érte a Nagytiszteletű úrnak Czető Norbert tiszteletesnek és feleségének,valamint egyházuk gondnokának is.

Ezt az alkalmat mis is igyekeztünk megfelelően megünnepelni. Így a templomunkban szerdán 17 órára vártuk a viszont látásra híveinket és protestáns testvéreinket. A várakozásban nem csalódtunk. Szerencsére itt sem voltunk kevesebben. Jöttek testvérek Egyekről, de még Újszentmargitáról is. A Közös zsolozsma elimádkozása után a református lelkész Úr hirdetett igét. Az igen lelkes és mély tartalmú szavakat igyekeztünk szívünkbe zárni. Ezt a közös alkalmat ezúttal is agapéval zártuk. Amely ismét kitűnő lehetőség volt a kapcsoltok ápolására. Nagy örömünkre szolgál, hogy ezek az alkalmak végre, nem csak a kötelező udvariaskodás eseményei voltak. Hanem az igazi szívből jövő jóindulat, és az egymás jobb megértésének órái is. Talán mindannyian megéreztünk valamit abból amit Szent Pál apostol ír a Korintusiakhoz írott első levelében "Talán részekre oszlott Krisztus?" Hát nem!

Tóth István gondnok, akolitus

Czető Norbert tiszacsegei református Nagytiszteletű Lelkész Úr igehirdetése Tiszacsege (2014. január 22.) 

Szeretteim az Úr Jézus Krisztusban!

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a szatmári településen, Csekén a Himnusz kéziratát. Ennek emlékére egy csodálatos, megrendítő verset választottunk, amely egy világtragédia maradványai között mutatja meg a keresztyén felelősséget. A tragédia egykor Nagaszakit érintette, amely Japán délnyugati részének egyik legjelentősebb városa. A második világháborúban elkövetett kegyetlen atomtámadás óta az emberi gyűlölet, önteltség és pusztítás szimbóluma lett 80 ezer halálos áldozattal és további 75 ezer sugárfertőzött sérülttel. A költészet napja alkalmából hallgassunk meg egy Túrmezei Erzsébet verset Szabó Géza előadásában.

Textus: Mk 8,13-21

„és ismét hajóba szállva elment a túlsó partra. De elfelejtettek kenyeret vinni, és mindössze egy kenyér volt velük a hajóban. Jézus figyelmeztette őket, és így szólt: "Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!" Erre tanakodni kezdtek arról, hogy nincs kenyerük. Amikor ezt Jézus észrevette, így szólt hozzájuk: "Mit tanakodtok azon, hogy nincs kenyeretek? Hát még mindig nem veszitek észre, és nem értitek? Még mindig olyan keményszívűek vagytok? Van szemetek, és mégsem láttok, fületek is van, és mégsem hallotok? Nem is emlékeztek? Amikor az öt kenyeret megtörtem az ötezernek, hány kosarat szedtetek tele kenyérdarabokkal?" Így feleltek: "Tizenkettőt." "És amikor a hét kenyeret törtem meg a négyezernek, hány kosarat szedtetek tele kenyérdarabokkal?" Ezt mondták: "Hetet." Erre Jézus újra megkérdezte: "Még mindig nem értitek?"”

Kedves Testvérek!

Hétfőn néhány gondolatban megemlítettem az ökumenikus imahét legfontosabb történelmi mérföldköveit, amelyek közel háromszáz éves, az egység reményében közösen kitaposott  utat szegélyeznek. Az énekfüzetünkre az ökumené szimbólumát is rányomtattam, amely egy egyszerű kis halászladikot ábrázol, kereszt alakú árboccal. Vajon miért ezt a kis hajót választották jelképnek? Nem lenne időszerű lecserélni? Valami jobbra, szebbre, gyorsabbra, mondjuk például egy motorcsónakra, vagy egy yachtra, mert ugyebár haladni kellene a korral! Szándékosan provokálok ezekkel a kérdésekkel, hogy még tisztábban értsük Márk evangéliumának üzenetét. Én magam azt mondom, addig jó, amíg nem cseréljük le a képet, mert ez a kép figyelmeztet és emlékeztet. A kis keresztárbocos hajó kifejezi, hogy az ökumené soha ne látványos külsőségekben újuljon, hanem első renden belsőleg. Nem fejetlen sebességgel kell száguldani az egység néha vihar korbácsolta tengerén, hanem megfontoltan, de teljes erőfeszítéssel mindig előre, egy közös cél felé. Ahogy a kis halászhajó sem tudja szelni a habokat, ha nem húzza mindenki az evezőt, úgy a felekezetek közötti testvérkapcsolat sem halad egyről a kettőre, ha nem fogja meg mindenki a maga lapátját, azaz nem munkálkodik ott, ahová Isten állította. Röviden azt is mondhatnám: az ökumené megfeszített munkát követel. Mégis az adhat a törekvésünknek erőt, új lendületet, hogy az egység, népének összekovácsolása, amiért Jézus meghatóan imádkozott a főpapi imájában, Isten részéről is megfeszített munkát igényelt. Aki ezt nem hiszi, nézzen fel a Golgotai keresztre, amely megjelenik a kis szimbólumon is.

Pál az efézusi gyülekezetnek ezt írta Jézus szeretetével kapcsolatban: „képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység…” A golgotai kereszt Krisztus szeretetének a szélessége, amely mindennél jobban átöleli ezt a világot. Ez az ökumené: a szeretet szélessége. Ezt tanultuk ma a konfirmandus fiatalokkal.

Számomra azt jelenti a keresztes árboc, hogy ha végképp kifáradna minden emberi erőfeszítés, akkor is ott van velünk Isten és a Szentlélek ereje, amely a reménységünk vitorláját tovább dagaszthatja – már amennyire hajlandóak vagyunk azt kifeszíteni. De csak akkor halad az egyház hajója, ha viharban és nyugalomban, erőben és erőtlenségben észreveszi Jézust és számol az Ő áldásával. Remélem eddig érthető volt, hogy mire tanít minket az ökumenizmus jelképe. Igénk azonban a tanítványi közösség súlyos hibáira mutat rá.

Jézus a tizenkettővel a hitetlen megnyilvánulásoktól feldúltan hajóba szállt, hogy átkeljenek a Genezáreti-tó túlsó partjára. Gondolta: végre az övéivel lehet, egy kicsit megpihenhet a farizeusokkal való vitatkozása után. A sietségben a tanítványok elfelejtettek kenyeret vinni magukkal, csupán egy kenyér volt velük. Jézus megragadta az alkalmat és figyelmeztetett: óvakodjanak a farizeusok- és Heródes kovászától. A tanítványok ahelyett, hogy figyeltek volna Jézusra, tanakodtak, hogy nincs kenyerük. Ott a halászladikban egységben voltak. Egy kudarcos egységben. Nem látták meg azt, amijük volt és Jézust sem veszik észre. Így ez az egység az egyik legüresebb, legszegényebb volt, ami valaha létezett. Mondhatni egységben volt a kétségük.

I., Amit nem vettek a tanítványok észre…

   a, Először a tanítványok már nem vették észre azt az egy kenyeret. Túl lefoglalta őket a „nincs”. Tanakodtak, együtt gondolkodtak a megoldáson. Hogyan lehetne pótolni a mulasztást, a kenyérhiányt. De nem csak a kenyeret nem vették észre. Elfelejtették az elmúlt hetek áldásait, igei közösségeit, a Jézussal eltöltött csendes pillanatokat, a megélt csodákat. Tanakodtak, gondolkodtak, hogyan lehetne megoldani a problémát. Isten áldásainak nagyszerűségéből visszaestek a kisszerűségbe. Mintha nyomtalanul eltűnt volna életükből az Isten jelenléte. A maguk erejéből próbálkoztak.

    b, Nagy baj van, amikor a tanítványi közösség nem veszi észre azt, ami van, amivel Isten megajándékozza. Isten ajándékai egy-egy közösségben nem azért vannak, hogy azokról megfeledkezzünk, azokon keresztül nézzünk, hanem hogy azokért hálát adjunk. Újra és újra fel kell fedeznünk Isten áldásait, amellyel gazdagíthatjuk egymást. A legnagyobb áldás a Golgota. A Golgotán is lehet keresztül nézni vagy lehet keresztet nézni.

Másodszor a tanítványok nem vették észre Jézust a maga hatalmával. Márk evangéliumában ezt a történetet a négyezer megvendégelése előzte meg. Jézus akkor egyértelműen megmutatta, hogy még a kevésen is lehet mérhetetlen áldás. Amikor Jézus elé vitték a hét kenyeret, nem panaszkodott és sopánkodott, nem nézett keresztül a néhány halon, hanem égre emelt tekintettel a kevésért is hálát adott. Azzal a kevéssel kezdett el közösséget formálni, egységbe kovácsolni: egykori tanítványokat és idegeneket. Amikor az emberek leültek csoportonként, a tanítványok osztották ki a kenyeret, akik – egy barátom szavaival élve -, áldott ingajáratot végeztek: üres kosarakkal mentek Jézushoz és telivel indultak el a kis közösségek felé. Újra és újra megtették az utat és közben felismerhették volna Jézus igazi hatalmát. Isten áldása és a kenyér összefogta a hegyoldal éhes gyülekezetét. Bár a tanítványok látták ezt a csodát, egy-két nap elég volt ahhoz, hogy elfelejtsék és a hitüket elringassa a csónak. 

II., Amit Jézus észrevett…

A jézusi lényeglátás hamar felismerte a tanítványi vakságot, amely túl el volt foglalva önmagával, saját gondolatával. Beletemetkeztek a gondba. Jézus, hogy rámutasson a rövidlátás veszélyére, mondandóját a kenyérhez kötötte. Ott kopogtatott lelki értelemben, ahová igyekezték magukat bezárni, a kishitűség lelki ajtaja mögé és beszélt nekik kovászról.

A kovász erjedő folyamatok elindítója a kenyérsütés előtt. A kovász felfúj, bomlaszt. Nagyanyáink a megkelt kenyértészta egy csipetnyi darabját letakarva készítették a következő kovászt. A kovász a zsidó törvények szerint tisztátalannak számított. Egy fontos bibliai eseményt is említsünk, amikor az egyiptomi szabadulás éjszakáján kovásztalan kenyeret kellett sütni. A szabadítás, az új élet kenyere kovásztalan. Jézusra nézve is igaz ez, aki meghirdette én vagyok az élet kenyere, majd később, az utolsó vacsorán, amikor a tanítványokkal szintén az egyiptomi szabadulás emlékét ünnepelték, a kovásztalan kenyeret megtörte és ezt mondta: ez az én testem. A szabadítás kenyere kovász nélküli.

Miért beszélt Jézus kovászról? Látta a tanítványok lelkületét, hogy a csónakban a kenyérgond foglalkoztatja őket és elképzelhető, hogy saját erejükből kívánták ezt megoldani. Miért veszélyes ez? Mert a tanítványok könnyen nyúlhatnának olyan kovászhoz, amivel látványosabb eredményt, megoldást érhetnek el, ezzel azonban elfordulnak Krisztustól és megfertőzik az egységet. Kétféle kovászról beszélt Jézus:

     a, farizeusok kovásza

Farizeusok Jézus korának kegyességi irányzatához tartoztak. Kutatták tanulmányozták az ószövetségi iratokat, a rabbik hagyományát. Ezzel nagy tekintély szereztek, de ezzel visszaéltek. Az lett volna a feladatuk, hogy a lelki egységet munkálják. Ezzel az Istentől rendelt feladattal visszaéltek. Legnagyobb hibájuk a képmutatás, az önteltség, mások lenézése volt. Ruházatukkal, viselkedésükkel felhívták a figyelmet a látványos, külsőségekben gazdag vallásosságra, de belül éles ellentétei voltak a látszatnak. Jézus keményen mondta róluk, hogy olyanok, mint a meszelt sírok: kívülre szépek, belül tele romlással, utalátossággal. Emberi szokásokat erőltettek, elferdítve az Isten igéjét. A farizeusok önmagukat látták és önhittségük bomlasztólag hatott a lelki életre.

A képmutatás olyan kovász, amely felfúj, önteltté tesz. Bárhol felvetheti a fejét: férj és feleség között, házasságban, családban, még egymás felé közeledő közösségben is. A mindenkori tanítványoknak ezt kellett megérteni: semmit nem ér a közös csónak, az együttlét, ha benne mindenki csak önmagát látja. Bocsánat az erős hasonlatért: az ökumené soha nem lehet sírmeszelés, minél szebb, közösen végzett ecsetvonásokkal, miközben belül sok a romlás, az utálatosság. Az ökumené a belső rendbe-rakása. Azoké a dolgoké, amelyek elválasztanak minket egymástól és Jézustól. A képmutató magatartásból, a hívőnek mutatkozó gőgből még egy csipetnyi is mérgez, fertőz kapcsolatokat, bomlasztja az egységet. Az egység méltó megélése és ünneplése a szavakban, tettekben megmutatkozó hitelességben van!

     b, Heródes (Antipas) kovásza

Heródes alatt Jézus Heródes Antipászra gondolt, az akkori negyedes fejedelemre. Nagy, látványos építkező volt Galilea vidékén, a Genezáreti tó partján a császár tiszteletére megépítette Tibériás városát. Jézus ravaszsága, mesterkéltsége miatt rókának nevezte. Ő volt a házasságtörő fejedelem, aki elszerette testvére feleségét. Kicsapongása Keresztelő János fejének lecsapongását hozta maga után. Heródes feladata lett volna, hogy a népet közigazgatásilag fogja össze, de Istentől rendelt feladatát nem teljesítette, mert hittelensége és hitetlensége szintén egység-bomlasztó kovász lett.

Befejezés. Jézus nagyon jól rámutat arra, hogyan fertőződhet meg még a legbensőségesebb tanítványi közösség is öntelt, gőgös indulatokkal, ha nem törődik Ővele és nem veszi komolyan figyelmeztetését. Minél nagyobb az önhittség, annál kisebb az Istenbe vetett őszinte, alázatos hit. Aki csak önmagát látja, az Jézust veszti szem elől. Jézust nem eltűrni kell a hajóban, hanem átadni neki az irányítást, aki a korrigáló szeretet hangján még időben emlékeztetett. Emlékeztet és kérdez: Te felismered-e szeretetének, áldásának jeleit? Érted-e akaratát? Tudod-e, hogy merre indulj, hogyan munkálkodj közösségeden belül az egységéért? Remélem, igen! Isten áldja meg az elhatározás legkisebb csíráit, hogy áldása esője alatt szárba szökkenjenek! Ámen.

Imádság

„Isten, áldd meg a magyart,
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!”

Isten áldd meg úgy a magyar, hogy a hit, a remény,a  szeretet egységében éljen és legyen ereje az imádság erejével vállalni a harcot egy szebb jövendő érdekében. Ámen.

projekt támogatás

© 2010–2015. Egyeki Római Katolikus Plébánia - Minden jog fenntartva. Készítette: www.it.stoni.hu
Valid XHTML page