Jelenleg itt van: Egyek > Események

A „békétlen béke” avagy Trianon sebei
2016. június 3.

A sors fintora, hogy épp egy francia politikus, Théophile Delcassé fogalmazta meg talán legpontosabban, hogyan kell értelmeznünk Trianont. „Egy nemzet sincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy hogy aláírt – késsel a torkán – egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás.” Talán erre született a magyar válasz: „Nem, nem, soha!”

Békeszerződés? Nem békeszerződés volt az Trianonban. Rossz szóösszetétel ez arra az irathalmazra, amit az orrunk elé toltak a versailles-i kastélyban kilencvenhat éve, 1920. június 4-én. Nem volt ott semmiféle szerződés; diktátumot írattak alá velünk azon a szomorú napon.

Igaz, hónapokkal előbb, ahogyan kell, meghallgatták a győztesek Apponyi Albertet, aki három világnyelven is elmondhatta szívszorító, legendás védőbeszédét az ezeréves hazáért. „Érzem a felelősség roppant súlyát, amely rám nehezedik abban a pillanatban, amikor Magyarország részéről a békefeltételeket illetőleg az első szót ejtem. Nem tétovázom azonban, és nyíltan kimondom, hogy a békefeltételek úgy, amint Önök szívesek voltak azokat nekünk átnyújtani, lényeges módosítások nélkül elfogadhatatlanok. Tisztán látom azokat a veszélyeket és bajokat, amelyek a béke aláírásának megtagadásából származhatnak. Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene a béke elfogadása vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lennie, nehogy megöljék.” De addigra készen volt a ránk szabott ítélet, belefoglalva a harmadára csonkolt ország, a szétdarabolt nemzeti vagyon, az otthon nélkül maradt sok millió magyar, a bánathegyek és a kilátástalan sorsok. Henri Pozzi tanulmányában ezt írta 1935-ben: „A háborús vesztesek közül Magyarországot nem büntették – Magyarországot kivégezték.”

A trianoni tragédiára emlékezve június 4-ét a Magyar Országgyűlés 2010-ben a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. Az Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek.”

Községünkben immáron negyedik alkalommal emlékeztünk meg mi is a 96 évvel ezelőtt történtekre. Hagyományokhoz híven településünk lelki pásztora, Papp László atya nyitotta meg szívbe markoló beszédével a megemlékezést, majd a Szent János Katolikus Általános Iskola irodalmi színpada folytatta zenés-prózai műsorával, amit Visztra Bernadett 8.b osztályos tanuló klarinétjátéka tett még meghatóbbá. Végül a koszorúzás koronázta meg a megemlékezés-sorozatot, ahol helyi és meghívott vendégek rótták le tiszteletüket a templom falán lévő Trianon-emléktábla előtt: a Szent János Óvoda, Egységes Óvoda-Bölcsőde és Általános Iskola nevében Bódi István igazgatóhelyettes úr és Tardiné Virág Éva tanárnő, Egyek nagyközség Polgármesteri Hivatala nevében Dr. Miluczky Attila polgármester úr és Hajduné Holló Katalin képviselőasszony, a Történelmi Szent Lázár Katonai és Ispotályos Lovagrend képviseletében Lovag Vida Sándor, a lovagrend magyarországi perjele és Vitéz Haranghy Sándor, a Szent Donát Kommenda parancsnoka, a Református Egyház részéről Czető Viktória és Czető Norbert lelkészek, a Történelmi Vitézi Rend színeiben Vitéz Hunyadi Péter és Vitéz Gál Csaba, valamint a Szent József Plébánia részéről Szincsák Ferenc világi elnök és Tóth Zoltán akolitus.

A koszorúzás után mindenki elindult haza, folytatta tovább a napot, de talán sokakban mély nyomot hagytak a megemlékezésen elhangzottak, s talán még tovább is gondolták az ott elhangzottakat. Például, hogy mivel szolgáltunk rá Trianonra, ekkora méltatlan büntetésre? És miért éppen mi, magyarok? Mindezekre máig keressük a választ.

Szólhatott-e másról Horthy Miklós kormányzó Trianon évében kezdődő negyedszázados országlása, mint a meggyalázott, feldarabolt és kifosztott ország testi, lelki talpra állításáról, a békediktátum revíziójáról? Ezzel kezdődött minden magyar ember gondolata, álma, imája, reménye, bármelyik oldalán élt is a határvonalnak. Trianon fájdalmáról, igazi arcáról évtizedeken keresztül beszélni sem lehetett. Bélyeget kapott, aki csak szóba hozta, hogyan bánt el velünk a „művelt Nyugat” abban a Párizs melletti kastélyban azon a kegyetlen napon, amikor Nagy-Magyarország-szerte szirénák szóltak, harangok zúgtak. Mára már beszélhetünk róla, s ezt meg is tesszük, ha máskor nem is, de évente egyszer, a nemzeti összetartozás napján.

Kiss-Menyhárt Éva tanárnő,
az Irodalmi Színpad Művészeti Vezetője

[ képek ]

projekt támogatás

© 2010–2015. Egyeki Római Katolikus Plébánia - Minden jog fenntartva. Készítette: www.it.stoni.hu
Valid XHTML page