Jelenleg itt van: Egyek > Események

MENTSÜK MEG AZ EGYEKI ORGONÁT!
Beszámolók egy nem mindennapi hangversenyről…

November 19-én öt óra tájban sorra érkeztek a vendégek az Egyeki Szent József Templomba.

Papp László plébános úr szeretettel köszöntötte dr. Miluczky Attila és Szilágyi Sándor Egyekről, illetve Tiszacsegéről érkezett polgármestereket, főtámogatóként Holló Jánost, Kemény Istvánt, Demeter Lászlót és feleségeiket, minden kedves jelenlévőt, aki elfogadta a meghívást és az adományozókat, akik támogatójegyek vásárlásával járultak hozzá az orgona felújításának ügyéhez.

Az est fővédnöke, Dr. Miluczky Attila felhívta a figyelmünket arra, hogy Tárkányi Béla örökségének őrzőjeként óvnunk kell értékeinket, így a karzaton „lakó", 40. születésnapját megért orgonát is.

Laci Atya bátorításul az összefogásra elénk tárta Szent Erzsébet példáját, aki az éhezők és a szegények támogatásának szentelte életét. Kérte, hogy mi is krisztusi szeretettel forduljunk egymás felé.

A jótékonysági esten nem mindennapi élményben volt részünk. A Szent Demeter Ortodox Kamarakórus a XV. századi egyházi énekeket eredeti görög nyelven, illetve eredeti egyházi szerb nyelven szólaltatta meg. Csodálatos, lelket melengető érzés volt hallgatni a tizenegy tagú kórus tiszta énekét a Mindenható, a Szentlélek, Szentháromság dicsőítéséről, az oltáron titokzatosan végbemenő szent cselekmények köré íródott énekekben, és az ortodox liturgia legismertebb dalában. A ráadásban a szentendrei szerbek himnuszában és egy olyan dalban gyönyörködhettünk, mely minden szerb vallási eseményen elhangzik.

Az áhítat végén óriási tapssal köszöntük meg a kórus ajándékát.

A Karitász-házban házi készítésű pogácsával, süteménnyel és friss ásványvízzel vártuk a beszélgetésre érkezőket.

Köszönettel tartozunk a Szent Demeter Ortodox Kamarakórusnak, hogy énekükkel méltó keretet adtak Laci atya tervének megvalósításához, templomunk orgonájának megmentéséhez.

Hegedűsné Jámbor Valéria hitoktató-pedagógus

Szent Erzsébet napján magyar szentünk tetteihez méltón, az Egyeki híveknek is lehetőségük volt gyakorolni a jótékonykodást, adakozást. Tehették mindezt plébánosuk, Papp László atya fáradságot nem ismerő, hihetetlen, fiatalos lendületű, legújabb építő ötlete és annak kivitelezése kapcsán. Laci atya megtalálta azt az ideális állapotot, amikor hívő és nem hívő úgy adakozhatott, hogy közben maga is igen sokat kapott. Az ELTE Szent Demeter Kamarakórusa elfogadva a meghívást, magasröptű koncerttel örvendeztetett meg bennünket. A kórus megjelenése, előadásmódja, az a szerénység, amit képviseltek, maga is egy hitvallás.

Hihetetlen mélységekbe és magasságokba ragadták magukkal a hallgatóságot, melyet egyébként végig az ünnepélyes csend és áhítat jellemzett. A közel százötven vendég nagyon intelligens és fogékony közönség volt, büszke voltam rájuk. Az est fővédnöke, polgármesterünk, köszöntőjében azt mondta reméli, megmasszírozzák majd a fülünket a muzsikával. Nos, a masszírozás tényleg nem maradt el, de én személy szerint a fülemen keresztül a zene által, szívemben lettem megérintve. Köszönöm a zenét!

Farkas Éva hitoktató-pedagógus

November 19-én, Szent Erzsébet ünnepén igen szép számban vettünk részt az ELTE Szent Demeter Ortodox Kórus koncertjén. A szöveget ugyan nem értettem, de a dallam egyre jobban visszacsengett a fülemben. A szememet behunyva úgy éreztem-hallottam, mintha az angyalok kórusa dicsőítené Istent. A konferanszié ismertette az elhangzó műveket, így nem volt nehéz követni a szentmise ének-részleteit. Hálás vagyok, hogy ilyen szép zenei élményben lehetett részem.

Széki Károlyné Rózsafüzér-társulat vezető

A koncertet nagy várakozás előzte meg, ezzel együtt a készülődés heve is megérintett bennünket. Családommal együtt izgatottan vártuk, hogy mennyien jönnek el és hogyan fog zajlani a műsor. Örömmel tapasztaltam, hogy ilyen szép számmal eljöttek, hogy meghallgassák a kórust. A tagok rendkívül kedves, egyszerű emberek benyomását keltették. Egy-két fellépő, a kórus vezetője és segítője különösen is megérintette a szívemet, csodálatos hangjukat még jobban kiemelte a templom jó akusztikája. A művek szépek, szívet melengetőek voltak, különösen a Miatyánk ragadott magával. Remélem minden résztvevő át tudta érezni az elhangzó egyházi énekek szépségét, ami még élvezhetőbb lett volna, ha magyar nyelven hangzik el. E kellemes zenei élmény után várjuk a megújult orgonával megrendezésre kerülő hangversenyt.

Báránkó Andrásné Karitász csoport vezető, sekrestyés

Nekem az esti imádság és a Benedictus tetszett a legjobban. Szép énekük megörvendeztette a lelkemet. Még sokáig szívesen hallgattam volna őket….

Herbák Kálmánné kántor
projekt támogatás

© 2010–2014. Egyeki Római Katolikus Plébánia - Minden jog fenntartva. Készítette: www.it.stoni.hu
Valid XHTML page